Hát gyerekek meg kell mondjam hatalmasat csalódtam az Atomerőműben!

Történt ugyanis, hogy meghívást kaptam a Paksi Atomerőmű-Alkotó Energia által meghirdetett alkotói táborba előadóként, ahol 30 szerencsés pályázó tanulhatta meg a bútorfestés és díszítő technikák alapjait. A tábor alkotói tábornak volt hirdetve, de meggyőződésem, hogy személyiségfejlesztő és csapatépítő is volt egyben, de erről majd később.

                                      Kezdődött azzal, hogy 30 idegen embernek tartottam előadást egy olyan gyakorlati témában mint a csiszolás és tapaszolás. Azt gondoltam úgy fogják majd unni, hogy a székről sorban fordulnak le. Ennek ellenére úgy figyeltek rám, hogy mint a néhány nappal később kitöltött tesztből kiderült emlékeztek is rá.

 Délután Kmetyó Lászlóné Krisztina a Lignocolor festéket mutatta az egyik teremben,

  a másikban Szendrődi Enikő az Annie Sloan krétafestéket.

 Szerettem látni, ahogyan a festés alatt szépen megfertőződött mindenki a bútorfestéssel annyira, hogy alig várta a következő lépést ami a díszítés volt amit a következő 2 napban

 Hosszú Bardócz Évi  és Sultan Zoli útmutatásaival készítettek.

 Azt már tudtam, hogy Paks, a város nem veszélyes. Az ott élő emberek ugyan sugárzóak,de nem az atom hanem a lelkük és a csoda környezet miatt. Amikor elolvastam a tábor programját felcsillant a szemem, hogy bejutunk majd az Atomerőműbe és akkora sugárfertőzést kaphatok, hogy kinő még 2 kezem ami nagyon hasznos lenne számomra vagy ha nem is de minimum duplájára nő majd az agyam.

 Szándékosan vártam néhány napot a blog megírásával, hátha történik majd valami, de kedves barátaim szomorúan kellközölnöm, hogy a kívánalmaimnak az Atomerőmű nem felelt meg. Ugyanis nem sugárzik. Még egy repülőgép személyzete is nagyobb dózist kap mint azok akik ott dolgoznak, hát még a magamfajta földi halandó.

Valami azomban mégis történt. Az említett plusz testrészek kinövése helyett  valami lett az én szivemmel. Aki ismer engem az tudja, hogy nem vagyok egy bőgő masina. Egészen pontosan nem szokásom elérzékenyülni, meg sírni, ennek ellenére a 4 napos tábort és még utána is szinte végig bőgtem. A legszörnyűbb az, hogy tanúim is vannak rá. 

Aztán ezek az idegen emberek elkezdtek ismerőssé válni. Megláttam magamból egy kicsit mindegyikükben. Ahogy a tükörbe nézek, pont úgy. Látom a hajamat, kócos-e, nézek a szemembe látom a jelenem, figyelem az arcomat és látom rajta a múltam, az alakomat ahogy mozdulok, a ruhámat amivel üzenek a külvilágnak. Mindegyikben láttam magamból egy keveset. Láttam, ahogy idegenként érkeznek szorongásokkal, kíváncsiságal, tanulás vággyal, majd egyre oldottabban míg végül úgy kinyíltak, hogy alig hittem a szememnek. Hálás vagyok amiért mindezt átélhettem!

Ahogy beszéltem velük amíg Hosszú Bardócz Évi útmutatásaival csodákat készítettek: repesztettek, csiszolgattak azon gondolkodtam vajon tudják_e, hogy ő az egyik úttörője a DIY mozgalomnak és, hogy 23 ezren követik őt és egyébként nem szokott oktatni?

Tudják-e azt,hogy Lakbear Zoli csodákat készít azokból a régi használati tárgyakból amiket mások kidobnának és rendszeresen csinál közös projekteket más alkotókkal?

Kmetyó Krisztiről és Laciról azt, hogy nem csupán festék árusok akik a Lignocolor hazai forgalmazói, hanem rendszeresen használják a saját otthonukban termékeiket miközben egyre növekvő közösséget alkotnak óriási szeretettel?

Szendrődi Enikőről, hogy a Nemiskacat Látványműhelyében Annie Sloan termékeivel elsőként mutatta meg az országnak azt, hogy mi is az a krétafesték?

Iványi Krisztiről, …hogy azzal, hogy ezt a tábort létrehozta és koordinálta azt szeretné megmutatni a világnak, hogy az Atomerőmű számára fontos a Csináld magad! mozgalom,  és az a jobbító erő, ami az alkotók közösségében megvan?  

 Amellett, hogy igyekeztünk átadni az anyagok és a technikák helyes használatát szerettük volna megmutatni, hogy egy olyan közösség tagjai lettek ahol nem konkurenciaként tekintünk egymásra, hanem ki-ki a saját területén segítjük és támogatjuk egymást.

Nem titkolt szándékom az,hogy a Chameeleon designon keresztül eljuttassam minél többekhez azt, hogy ha kicsit más szemmel nézzük a világot igazi csodákat láthatunk. Ezt próbáltam átadni a tábor résztvevőinek is amit remélem sikerült magukkal vinniük a sok sok ajándékon kívül amit a Pentart csomagolt, illetve a saját szépséges alkotásaik mellett.

 Azt a veszteséget, hogy nem lett nagyobb az agyam és plusz végtagjaim sem nőttek azt hiszem mindez amit veletek átéltem és a mai napig élem kompenzálni tudja.

Ui: Köszönöm ha megosztod azért, hogy minél többen tudjanak róla, hogy milyen lesz a következő tábor amire szintén pályázat útján lehet majd jelentkezni.

Ölelés.

Ági