Földrengés nem volt viszont a teherautó elindult és kissé csökkent a fájdalom. Maradt a félelem, amivel nem voltam egyedül. Semmit nem láttam az ablaktalan kocsiban, csak éreztem a többiek jelenlétét. Senki nem mert megszólalni. Kimondatlanul is rettegtünk a legrosszabbtól, aminek a nevét sosem mondja ki egyetlen egy bútor sem, annak a nevét, ami mindnyájukat elemészt a végén.  

Hosszú órák óta hallgattuk az autó morgását, az eső kopogását és egymás kínlódó nyikorgását amikor az autó megállt. Hallottuk a nehéz lépteit amint hátrajött és kinyitotta az ajtót. Mivel engem rakott be utoljára, megintcsak megszorította a karomat, levett a kocsiról és pont egy tócsába rakta a lábamat. Nem voltam fontos neki, nem vigyázott rám. Rajtam kívül kivett egy öreg asztalt egy fonott fotelt és egy kis helyes forgó tetejű háromlábú széket aki sokáig segíthetett egy kis zongoristát fénykorában.

Engem visszatett majd újra rámzárta az ajtót és elindultunk. Semmi vigasztalót nem találtam abban, hogy a többiek maradtak én pedig újra azon a sötét helyen vagyok mostmár egyedül. A vizes lábam egyetlen dolog miatt aggasztott. Ha eljön aminek jönnie kell, még fájdalmasabb lesz a vége. Nem hallottam a többiek nyikorgását, csak azt az őrjítő zajt ami a motorból jött. 

 A Házra gondoltam. Arra a puha, meleg helyre amit olyan sokáig otthonomnak neveztem még a padlás előtt. Szinte hallottam a gyerekek nevetését akik az ölemben nőttek fel, a kutya ugatását akit olyan nagyon utáltam amióta megrágta az ülőkém szélét. Bárcsak megrágná újra, azt kívántam. Éreztem a támlámon a finom kezek érintését amik olyan sokat simogattak engem. Mindez sehol nem volt már.  

Amikor már annyira kétségbeestem, hogy nem bírtam tovább, akkor kitaláltam egy merészet.

Kitaláltam, hogy nem fogok félni tovább! Kívánni fogok! Olyat, aminek esélye szinte a nullával egyenlő pillanatnyilag. Azt kívántam, hogy legyek újra vagány és fiatal, legyen otthonom, nevetés és harapdálás, üljenek az ölembe, és legyen kéz, amely megsimogat.  

Sosem lesz ennek vége talán, gondoltam. Fázott a lábam. De melengette a szívem a kívánságom és akkor megállt az autó. Már vártam az erős kéz szorítását de ahogy kinyitotta az ajtót, valaki más fogott meg. Nem, nem is fogott, átölelt. Olyan óvatosan ölelve kivett az autóból és bevitt egy meleg helyre amit sosem láttam ezelőtt. 

Illetve nagyon régen, úgy száz éve voltam egy hasonló helyen. Az illat amit éreztem eszembe juttatta a születésem. Nem értettem mit keresek itt, viszont a félelmet felváltotta az izgalom és ez máris boldoggá tett. 

 Egy sarokban töltöttem a következő néhány hetet ami viszonylag félreeső volt mégis megnyugtató. Főként a simogatások miatt amit az a kéz adott nekem időnként ami olyan féltve vett le a teherautóról. Időnként csak úgy odajött hozzám, pedig nem is volt dolga arra és mondott néhány kedves szót, simogatott és kérdezett. Nincsenek szavaim, amit érthetne és ezt tudta ő is nagyon jól. Mégis annyi kérdése volt hozzám és én bár tudtam jól, hogy nem hallhatja mégis válaszoltam mindenre. 

 Aztán egy napon bejött reggel és elkezdett rendet rakni. Tudtam miért csinálja. Mindig ezt csinálja mielőtt valakinek nekilát. Ha lenne szivem, most éreztem volna a dobogását annyira izgultam. Hogy talán most én következem. És amikor végzett, megitta az utolsó korty kávéját is rám nézett és tudtam, hogy nincs több kérdés. Énjövök! Újra átölelt. Hogy szeretem ezt a megnyugtató, féltő ölelést! Alaposan átnézett, majd letépte a ruháimat. Csontig leszedett rólam mindent. Dörzsölt ,mosott, kitépte azokat a fájó rozsdás szegeket amik annyira nyomtak sok éven át, hogy csak akkor éreztem amikor egy két bogár átmasírozott rajtam. Megkönnyebbülés és fájdalom keveredett bennem de tudtam jól, hogy valami varázslatos dolog fog történni.  

Bíztató szavait soha nem felejtem el amiket közben mondott nekem. Aztán begyógyította minden sebem, felöltöztetett és megmutatott magamnak a tükörben. Ha nem ismerném, azt gondolnám kicsit flúgos hiszen sokak szerint a bútorok nem látnak, nem hallanak vagy éreznek de mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Abban a tükörben egy igazi vagány fiatal karosszéket láttam. Olyat, akinek csodás múltja van, remény a jelene és talán egy olyan jövője mint amit annak a sötét teherautónak a hátuljában álmodott magának. 

Ha Te vagy az aki valóra váltaná egy örökifjú százéves vagány karosszék álmát akkor kattints ide, vegyél meg és vigyél Haza végre!